Huszonkilenc olyan beteg, akiknek az antimitochondriális antitest-titerje meghaladja az 1/40 értéket, és amelyeket a szűrés során észleltek egyéb autoimmun betegség esetén olyan betegeket írnak le, akiknek normál szérum bilirubin-, lúgos foszfatáz- és transzaminázszintje volt, és akiknél a májbetegség tünetei nem voltak jelen. A májbiopsziák a 29 közül 12-ben teljesítették az elsődleges biliaris cirrhosis diagnosztikai kritériumait; további 12 megfelelt az elsődleges biliaris cirrhosisnak, de csak 2 volt normális. Magasan előfordult más autoantitestek és autoimmun betegségek, különösen a pajzsmirigy antitestek és rendellenességek. Ezen betegek tizenhatát több mint 4 éven keresztül követték nyomon a diagnózis óta (átlag = 6 év, tartomány = 4–9 év), és átlagosan 8,7 évig követték az antimitochondriális antitest kezdeti kimutatása óta (tartomány = 4–13). A 16 tünetből ötben primer biliaris cirrhosisra utaló tünetek jelentkeztek, 16-ból 11 esetben pedig az alkalikus foszfatáz emelkedése volt megfigyelhető. Az antimitochondriális antitest aktivitás ezeknél a betegeknél ugyanazokban az IgG alosztályokban (főleg IgG1 és IgG3) volt, mint a klinikailag, biokémiailag és szövettanilag előrehaladott primer biliaris cirrhosisban szenvedő 23 betegből álló csoportban. Mindegyik ugyanazokat a rendellenességeket mutatta a szérum összes IgG-alosztályának kvantitatív becslésénél; az IgG3 relatív feleslege, és kisebb mértékben az IgG2. Arra a következtetésre jutottak, hogy ebben a vizsgálatban az antimitochondriális antitest titernek az 1/40-nél nagyobb vagy annál nagyobb mértékű jelenléte erősen utal az elsődleges biliaris cirrózisra, még tünetek hiányában és normális alkalikus foszfatáz jelenléte esetén is.