A lakott terület népsűrűsége olyan, hogy az emberek jelenléte mindenütt nyilvánvaló, még a szabad vidéken is. Kora reggel és késő délután a fellahin nagy számban látható az utakon, akik haszonállataikkal a mezőkre mennek vagy onnan érkeznek. Az egész nap folyamán a férfiak hosszú zubbonyaikkal vagy djellabáikkal (gallābiyyahs), derékra felhúzva, láthatók a földön, olyan ókori eszközökkel, mint a fās (kapa) és a minjal (sarló); esetenként egy modern traktort látnak. A deltában az idősebb nők hosszú, fekete ruhában, a fiatalabbak színesebb pamutban és a 6 évesnél idősebb gyermekek segítenek a kevésbé megterhelő feladatokban. A völgy egyes részein azonban a 16 évnél idősebb nők nem dolgoznak a terepen, tevékenységük a háztartásra korlátozódik. Ritkán jelennek meg a nyilvánosság előtt, kivéve, ha fekete muszlin fejdísz borítja a fejüket és az arcukat. A kisgyermekek mindenhol láthatók – az ország magas születési arányának mindenütt jelen lévő emlékeztetője.

Az életstílus a nagyobb városokban nagyon eltér a vidéki életstílustól, és sok szempontból jobban hasonlít a városi kultúrában világszerte megtalálható mintákra. Noha a városi öltözködési módokban a szerénység megmarad – különös tekintettel az 1980-as évek elejétől a nők hajlamára visszatérni a hidzsáb viselésére -, a városi ruházati stílusok csak kis mértékben térnek el a sok európai városban tapasztaltaktól. Hasonlóképpen, a külföldi modorúság és a többnyire nyugati értékek nagyban befolyásolták a városi ízlést a művészetben, az irodalomban, a konyhában és más területeken.

Egyiptomban a család marad a legfontosabb láncszem a társadalmi láncban. A vidéki területeken, különösen a felső-egyiptomi Saʿīdī és a sivatagok beduinjai között, a törzsi identitás továbbra is erős, és a vérkapcsolatokban nagy állomány van. Ott, ahol az állam ellenőrzése a leggyengébb, a vendetta még mindig átfogó veszélyt jelent a polgári rendre. A törzsi hovatartozás a városi területeken csak kihalt, de az állami bürokrácia és az üzleti kapcsolatok mindennapos elterjedését még ott is elősegítik olyan kiterjedt pártfogó rendszerek, amelyek összekapcsolják a helyi családot messzemenő rokonok és barátok csoportjaival.

Az egyiptomi konyha egészére gyakorolt külföldi hatások többnyire a Földközi-tenger más területeiről származnak, beleértve Görögországot, Törökországot és a Levant. A városi ízlést azonban külföldről befolyásolták a legerőteljesebben és változatosabban. A vidéki ízeket olyan ételek képviselik, mint a fūl mudammis (ful medmes), amely lassan főzött fava (széles) babból és fűszerekből áll, amelyet általában körethez és kenyérhez szolgálnak fel, és széles körben nemzeti ételnek tekintik. Szintén nagyon szeretik a mulūkhiyyah-t, a zsidó mályva (Corchorus olitorius) levelén alapuló sűrű, kocsonyás levest, amelyet hússal vagy szárnyasokkal tálalnak. Kuftah, a fűszeres húsgombóc egyik fajtája is. Kétféle kenyér dominál: a teljes kiőrlésű lapos kenyér, amelyet ʿaysh baladī (“natív kenyér”) néven ismertek, és a finomított lisztből származó ʿaysh shāmī (“szíriai kenyér”). A Falafel, a sült hüvelyes sütemény az egész régió alapanyaga, és valószínűleg Egyiptomból származik. Az ország uralkodó folyami kultúrája miatt a halak elterjedtek, de nem teszik ki az étrend hatalmas részét. A Közel-Kelet más országaihoz hasonlóan a juhhúst is fogyasztják a leggyakrabban. A csirke mindenütt jelen van, és a galamb csemegeként rendkívül népszerű (sok faluban gyakori látvány a galambjegyzetek). Néhány desszertet a török ételekből alakítottak ki, ami a bennük lévő papírvékony filtészta lapok közös használatánál is megmutatkozik. A méz a leggyakoribb édesítőszer, és a natív gyümölcsöket – különösen a fügét és a datolyát – a legtöbb pudingban és más desszertben használják. Bár az alkoholtartalmú italok fogyasztása tiltott az iszlám alatt, helyben főzött és erjesztett italokat találnak, és néhányat importálnak is. A kávé és a tea népszerű frissítők.

Az egyiptomiak számos világi és vallási ünnepet ünnepelnek. Az előbbiek közé tartozik a munka ünnepe, a forradalom napja (1952) és a fegyveres erők napja. A vallási ünnepek közé tartozik a két ʿīd (Eid al-Adha és Eid al-Fitr), a próféta születésnapja (mawlid) és a kopt karácsony (január 7.).