Noé írta Noe-t is, aki az ószövetségi Genezis könyvében a bibliai özönvíz történetének hőse, a szőlőtermesztés kezdeményezője, és Seem apjaként Ham, és Japheth, a szemita genealógiai vonal reprezentatív feje. Legalább három bibliai forrás hagyományának szintézise, Noé az igaz ember képe, amely egy Jahvével, Izrael Istenével kötött szövetség felét alkotja, amelyben biztosított a természet jövőbeli katasztrófavédelme.

Noah jelenik meg 1Mózes 5:29, mint Lamech fia, kilencedik származású Ádámtól. A vízözön történetében (1Mózes 6: 11–9: 19) mint patriarchát képviselik, akit feddhetetlen kegyessége miatt Isten örökítse meg az emberi fajt, miután gonosz kortársai elpusztultak az árvízben. Egy igaz ember, Noé „kegyelmet talált az Úr szemében” (1Mózes 6: 8). Így amikor Isten meglátta a föld romlását és elhatározta, hogy elpusztítja, isteni figyelmeztetést adott Noéra a közelgő katasztrófáról, és szövetséget kötött vele, megígérve, hogy megmenti őt és családját. Noé utasítást kapott egy bárka megépítésére, és Isten utasításainak megfelelően a bárkába vette a világ összes állatfajának hím és nőstény példányait, amelyekből az állományok feltöltődhettek. Következésképpen e narratíva szerint az egész túlélő emberi faj Noé három fiától származott. Egy ilyen genealógia univerzális keretet határoz meg, amelyen belül Ábrahám, mint Izrael hitének atyja, későbbi szerepe megszerezheti annak megfelelő dimenzióit.

Az áradás története szoros rokonságban áll az apokaliptikus áradások babiloni hagyományaival. melyik Utnapishtim játszik Noé részének megfelelő részt. Ezek a mitológiák jelentik a bibliai özönvíz-történet olyan jellemzőinek forrását, mint a bárka építése és felszerelése, lebegése és a vizek süllyedése, valamint az emberi főszereplő szerepe. A Gilgames-eposz XI. Táblázata bemutatja Utnapishtim-et, aki Noéhoz hasonlóan túlélte a kozmikus pusztulást azáltal, hogy meghallgatta a bárkaépítés isteni utasítását.

Az özönvíz vallási jelentését Noé hősi túlélése után közvetítik. Ezután oltárt épített, amelyen égett áldozatokat ajánlott Istennek, aki aztán olyan paktumhoz kötötte magát, hogy soha többé ne átkolja a földet az ember számlájára. Ezután Isten szivárványt helyezett el az égen, ígéretének látható garanciájaként ebben a szövetségben. Isten megújította a teremtéskor adott parancsait is, de két változtatással: az ember most állatokat ölhet és húst ehet, és egy ember meggyilkolását az emberek büntetik.

Az árvíz mezopotámiai és bibliai mítoszainak kézzelfogható hasonlóságai ellenére a bibliai történetnek egyedi héber perspektívája van. A babiloni történetben az özönvíz pusztulása az istenek közötti nézeteltérés eredménye volt; a Genezisben az emberi történelem erkölcsi korrupciójából eredt. A mezopotámiai változatok primitív politeizmusa a bibliai történetben átalakul az egyetlen igaz Isten mindenhatóságának és jóindulatának megerősítésévé. Megmaradásukat követően Utnapisim és felesége ismét bekerülnek a halhatatlan istenek körébe; de Noé-nak és családjának megparancsolják, hogy vállalják a történelem megújítását.

A Noést érintő elbeszélés az 1Mózes 9: 20–27-ben egy másik ciklushoz tartozik, amely úgy tűnik, hogy nincs kapcsolatban az Özönvíz-történettel. Ez utóbbiban Noé fiai házasok, feleségeik pedig elkísérik őket a bárkában; de ebben az elbeszélésben nőtlennek tűnnek, és Noé szégyentelen részegsége sem felel meg jól az Özönvíz-történet jámbor hőse karakterének. Három különböző téma nyomon követhető az 1Mózes 9: 20–27-ben: egyrészt a passzus Noé-nak tulajdonítja a mezőgazdaság kezdeteit, különös tekintettel a szőlőtermesztésre; másodszor, Noé három fia, Sém, Hám és Jafet személyében megkísérli előteremteni az emberiség három fajának őseit, és bizonyos mértékig elszámolni történelmi kapcsolataikkal; és harmadszor, a kánaáni bizalmatlanságával burkolt igazolást nyújt a kánaániak későbbi izraelita hódításának és leigázásának. Noé részegsége és annak tiszteletlensége, amelyet Ham fiában vált ki, azt eredményezi, hogy Noé átkot tett Ham fiának, Kánaánnak. Ez az eset szimbolizálhatja Palesztina etnikai és társadalmi megosztottságát: az izraeliták (Seem vonalától) elválnak Kánaán izraelita előtti lakosságától (amelyet engedelmeskedőként ábrázolnak), akik a héberek alávetve élnek.

Noé szimbolikus alakja az ókori Izraelben, a Pentateuch összeállítása előtt ismert volt.Ezékiel (14:14, 20) az igaz ember prototípusaként beszél róla, aki egyedül az izraeliták között megkímélné Isten bosszúját. Az Újszövetségben Noét említik az evangélium Luke szerint (3:36) szerinti családkönyvében, amely körülhatárolja Jézus Ádámtól való származását. Jézus az özönvíz történetét is felhasználta, amely egy világi embernemzedékre érkezett “Noé napjaiban”, a keresztség példaként. Noét pedig a bűnbánat prédikátoraként ábrázolják korának emberei számára, ez maga a téma az uralkodó Zsidó apokrif és rabbinikus írások.