Az első módosítás szabad gyakorlási záradéka kimondja, hogy a kormány “nem hozhat olyan törvényt, amely megtiltaná a vallás szabad gyakorlását”. Bár a szöveg abszolútnak hangzik, a “nincs törvény” nem mindig jelenti a “nincs törvényt”. A Legfelsõbb Bíróságnak bizonyos korlátokat kellett szabnia a vallásgyakorlás szabadságának: A Bíróság által az egyik kiemelkedõ “szabad gyakorlási” ügyben (Reynolds kontra USA, 1878) idézett egyszerû példát véve az elsõ módosítás nem megvédje az emberi áldozat gyakorlatát, még akkor is, ha valamilyen vallás megköveteli. Más szóval, bár a hit szabadsága abszolút, az e meggyőződés alapján való cselekvés szabadsága nem az.

De hol húzhatja a kormány a határt a vallásgyakorláson? A bíróságok történelmünk nagy részében küzdöttek a kérdés megválaszolásával. Idővel a Legfelsőbb Bíróság tesztet dolgozott ki, amely segít a bíráknak meghatározni a szabad testmozgás határait. Ezt a tesztet először 1963-ban, a Sherbert v. Verner-ügyben fogalmazták meg, ezt a tesztet néha Sherbert- vagy “kényszerítő érdeklődés” tesztnek is nevezik. A teszt négy részből áll: kettő vonatkozik minden olyan személyre, aki azt állítja, hogy vallásszabadságát megsértették. megsértették, kettő pedig az említett jogok megsértésével vádolt kormányzati szervre vonatkozik.

Az egyén számára a bíróságnak kell megállapítania

hogy van-e valakinek őszinte vallási meggyőződéssel kapcsolatos igénye, és

hogy a kormányzati fellépés jelentős terhet ró-e az illető arra, hogy képes cselekedni az adott meggyőződés alapján.

Ha ez a két elem létrejön, akkor a kormánynak kell bizonyítania

hogy “kényszerítő állami érdek” előmozdítása érdekében jár el, és

hogy ezt az érdeklődést a vallást legkevésbé korlátozó vagy legkevésbé megterhelő módon folytatta.

A Legfelsőbb Bíróság azonban korlátozta a Sherbert-teszt alkalmazását az 1990-es Employment Division kontra Smith ügyben. Ebben az esetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szabad gyakorlásra nehezedő terhet már nem kell kényszerítő állami érdekkel igazolni, ha a teher az általánosan alkalmazandó törvények nem szándékos eredménye.

Smith után csak a törvények (vagy kormányzati fellépések), amelyek (1) célja a vallás szabad gyakorlásának megtiltása, vagy (2) egyéb alkotmányos jogok, például a szólásszabadság megsértése volt, kényszerítő érdek-tesztnek vetették alá. Például egy állam nem fogadhat el olyan törvényt, amely kimondja, hogy az őslakos amerikaiaknak tilos a peyote használata, de ugyanezt az eredményt érheti el, ha mindenki betiltja a peyote használatát.

Smith nyomán sokan vallási és állampolgári szabadságjogi csoportok törvénykezés útján azon dolgoztak, hogy helyreállítsák a Sherbert-tesztet – vagy kényszerítő érdek-tesztet. Ezek az erőfeszítések néhány államban sikeresek voltak. Más államokban a bíróságok úgy döntöttek, hogy az állam saját alkotmánya alapján a kényszerítő érdek teszt alkalmazható a vallási követelésekre. Sok államban azonban a szabad gyakorlási igények védelmi szintje bizonytalan.

Kategória: A vallásszabadság

← GYIK