Bizonyos történelmi körülmények bonyolulttá és még bonyolultabbá tették a számításokat – a megöltek nevének megállapításához. A szovjet kormány mindent megtett bűncselekményük következményeinek elrejtése érdekében. Helyeken tilos volt rögzíteni a halálesetek tényleges számát. Ezekben a napokban kiderült néhány falusi tanács titkos listája, az 1932-1933 közötti halálesetek listájával. Ezek a listák kétszer magasabbak, mint a hivatalos adatok. Teljesen világos, hogy ilyen esetek nem voltak ritkák. Tiltották, hogy a halál okaként “éhséget” rögzítsenek, ezért a halálesetek listáján “tífuszból”, “kimerültségből”, “öregségből” írtak. 1934-ben az anyakönyvi hivatal összes könyvét a halálesetek nyilvántartásáról átadták a GPU speciális osztályának. Az ukránok családokban, falvakban haltak meg, és nem mindig vezették a nyilvántartást. A be nem jelentett halálozások mértéke nem ismert, de egyértelmű, hogy milliók haltak meg.

A Szovjetunió meggyőzte a nemzetközi közösséget, hogy “ne lássa” az ukránok tömeggyilkosságát azáltal, hogy propaganda eszközei, bizonyos újságírók megvesztegetése. Azonban voltak olyan újságírók, akik megírták az igazságot, a nagykövetek és diplomaták jelentéseit megőrizzük. A rezsim tett néhány lépést, hogy kitörölje az emléket több mint 7 millió ukrán meggyilkolásáról. De az emberek emléke legyőzhetetlen, és Ukrajna függetlenségének kialakulásával meghiúsult a Holodomorról való beszélgetés tilalma.